Tudtad, hogy a Messengernek ilyen funkciója is van?

messenger

Veled is előfordult, hogy chataltél valakivel és nem kaptál a kérdéseidre választ? Bosszantó, de talán megoldást nyújthat erre a problémára a Messenger egyik ritkán használt funkciója!

Előfordult már mindenkivel,  hogy chatel valakivel (vagy több emberrel egy csoportos beszélgetésben), feltett egy kérdést, de nem kapott választ rá. Ez elsősorban akkor fordul elő, ha nagyobb csoportos beszélgetésben vagyunk, és az üzenetünk elveszik az áradatban, vagy egyszerűen csak elsikkad a többi üzenet között.

Ebben az esetben mindig lehetőségünk van újra bepötyögni, amit szeretnénk (vagy válaszolni rá, ezzel felhívva a figyelmet), azonban a Messngernek külön funkciója is létezik erre a célra, amit Felugratásnak (angolul Bump) neveznek.

Ez a funkció lehetővé teszi, hogy a rendszer "az első helyre" emelje a kérdéses üzenetet, ismét megjelenítve a korábban beírt szöveget, ez jelzi a többi résztvevőnek, hogy fontosnak tartjuk az üzenet tartalmát, és szeretnénk, ha rá reagálnának.

Csak az okostelefonos verzióban érhető el, ahhoz, hogy használni tudjuk, rá kell bökni az üzenetre, amit fel szeretnénk idézni, majd hosszan nyomva tartani.

Ekkor megjelenik egy lista, ahol megtaláljuk a "Továbbiak" opciót, amikor ezt kiválasztjuk, elérhetővé válik a Felugratás lehetősége.

Érdekes módon ez a lehetőség tökéletesen működik az iPhone készülékeken, és elméletileg elérhető az Androidos eszközökön is. Viszont a tapasztalatok szerint a Samsung és Xiaomi telefonokban nem működik ez funkció, ami lehet technikai vagy szoftveres probléma, amely az adott készülékek specifikus beállításaival vagy a Meta alkalmazás Android verziójával kapcsolatos.