Magyarok is részt vettek a legújabb fúziós berendezés megalkotásában

fúziós energia

Felavatták az európai és japán együttműködés eredményeként létrejött JT-60SA kísérleti fúziós berendezést, melynek sikeres működése óriási jelentőséggel bír mind a tudomány, mind pedig az ipar számára. Az eseményen jelen volt Kadri Simson, az Európai Unió energiaügyi biztosa, Masahito Moriyama japán oktatásért, kultúráért, sportért, tudományért és technológiáért felelős miniszter, valamint Sanae Takaichi tudományos és technológiai politikáért felelős államtitkár, továbbá több vezető politikus, ipari vezető és a kutatói közösség tagjai is részt vettek, hogy tanúi lehessenek az ünnepélyes átadásnak.

A magfúzió-alapú energiatermelés az emberiség előtt álló egyik legjelentősebb kihívás, és a JT-60SA berendezéssel végzett kutatások és fejlesztések kulcsfontosságúak lesznek a megoldások kidolgozásában.

Dr. Horváth Ákos, a HUN-REN EK főigazgatója kifejtette, hogy a fúziós eszköz a következő évtizedek fontos tudományos kísérleteinek színtere lesz, és  kutatói nemzetközi szinten is kimagaslóan hozzájárultak a projekt sikeréhez, ezzel meghatározva a kutatási stratégia irányvonalát.

Az EUROfusion együttműködés tagjaként a HUN-REN EK kutatói és mérnökei 2019-ben szállították az általuk fejlesztett diagnosztikai eszközt, és mostanra az intelligens kamerarendszer segítségével az európai és japán kutatók először láthatták a zajló plazmakísérleteket.

A látható fény tartományában működő kamerák kiemelt szerepet játszanak a berendezés működésében, megkönnyítve ezzel a kísérletvezetők munkáját és lehetővé téve a résztvevőknek, hogy személyesen figyeljék meg a folyamatokat.

Dr. Szepesi Tamás fizikus, aki az intelligens kamerarendszer létrehozásáért felelős, elmondta, hogy a kamerarendszer nem csupán technikai szempontból játszik kiemelt szerepet, hanem érzelmi élményt is nyújt a résztvevőknek, mintha saját szemükkel látnák a kísérlet belsejét.

A JT-60SA projekt az Európai Unió és Japán közötti "Broader Approach" megállapodás eredménye, melynek célja a fúziós ismeretek előmozdítása, különböző projektek révén.

Az eszköz építése 2007-ben kezdődött, és 2020-ban fejeződött be, az első plazmakísérlet pedig 2023. október végén zajlott le.

A HUN-REN EK kutatói korábban már részt vettek magfúziós kísérletekben, például a Wendelstein 7-X projektben, ahol nyolc évvel ezelőtt kifejlesztették az ottani plazmát megjelenítő kamerarendszert.

Ez a korábbi siker is hozzájárult ahhoz, hogy Japán a magyar fejlesztésű kamerarendszer mellett döntött.