Hibás vezetőszoftver-több százezer Teslát hívnak vissza

tesla

A Tesla visszahívja 362 ezer teljesen önvezető rendszerrel felszerelt autóját szoftverfrissítésre, az amerikai hatóságok nyomására

Az Országos Autópálya Közlekedésbiztonsági Hivatal (National Highway Traffic Safety Administration - NHTSA) és a Tesla folyamatosan kapcsolatban vannak a tesztelések során, és a hatóság közlése alapján négy olyan működési elvet találtak a sofőrtámogató rendszerben ami nem felel meg a közlekedésbiztonsági jogszabálynak és baleseteket okozhat.

A hatóság álláspontja szerint a szoftver lehetővé teszi az általa navigált járműnek, hogy átlépje a sebességhatárt, akkor is átmegy a sárga lámpán, amikor már illene megálnia, nem áll megfelelő időt a Stop táblánál, valamint a kanyarodó sávokat nem megfelelően használja, ezáltal növelve az ütközés kockázatát.

Az érintett autók a 2016 és 2023 között gyártott modellek közül kerültek ki.

Bár a Tesla vitatja a közlekedésbiztonsági szervezet megállapításait, ennek ellenérea cég teljesíti a kérést, és visszahívja az érintett autókat a szoftverfrissítésre.

A Tesla közleményében azt is kiemelte, hogy nincs tudomása arról, hogy a visszahívás által érintett járművek esetében a kifogásolt hiányosság bármilyen sérüléshez, vagy halálesethez vezetett volna.

Az autógyártó bejelentése szerint az érintett autók közül összesen 18 alkalommal kérték garanciális intézkedést a sofőrtámogató rendszerrel kapcsolatban.

A Tesla elmondta, hogy az érintett autókba távoli eléréssel frissítik az önvezető szoftverrendszerüket.