Védd meg gyermeked az online veszélyektől
Számos szülő továbbra sem veszi komolyan az online térben rejlő veszélyeket, amelyekkel gyermekeiket fenyegeti.
A Microsoft 2023-as jelentése szerint az elmúlt évben a megkérdezett emberek közel 70 százaléka érintett volt valamilyen online kockázatban.
A leggyakoribb típusok között szerepelt az internetes zaklatások, a gyűlöletbeszéd, valamint az erőszakkal való fenyegetés különböző megnyilvánulásai.
Az online veszélyek alábecsülése a szülők részéről
Egy kutatás szerint a szülők általában alulbecsülik a gyermekeiket online érő veszélyeket, a felmérés szerint a tinédzserek 74%-a érzékel kockázatokat az interneten, míg a szülők mindössze 62%-a számított ezzel.
Ráadásul a szülők minden kategóriában alábecsülik a veszélyeket, különösen a gyűlöletbeszéddel és az erőszakkal kapcsolatos veszélyeket, míg a gyermekek sokkal inkább tudatában vannak ezeknek a kockázatoknak.
Bár sok szülő már tesz lépéseket a gyermekeik biztonságának megőrzése érdekében, beleértve gyermekeik profiljának és bejegyzéseinek ellenőrzését, valamint a tevékenységi napló áttekintését, további lépésekre van szükség.
A digitális biztonság négy pillére a platformarchitektúra, a tartalom moderálása, az online kultúra és az együttműködés.
A felhasználók védelme érdekében pedig fontos, hogy a biztonsági szabályok világosak, következetesek legyenek.
Internetes veszélyek típusai:
Az internet sok lehetőséget kínál a gyerekek számára, de ugyanakkor számos veszély is állhat elő, amelyekkel tisztában kell lenniük a biztonságosabb internetezés érdekében. Néhány gyerekeket érintő internetes veszély közül a legfontosabbak a következők:
-
Online ragadozók: Az internetes ragadozók olyan felnőttek, akik az interneten keresztül próbálnak meggyőzni gyerekeket arról, hogy találkozzanak velük.
-
Cyberbullying: Az internetes zaklatás vagy cyberbullying olyan viselkedés, amelyben egy vagy több gyerek kiközösít vagy zaklatja egy másik gyereket az interneten keresztül.
Ez a viselkedés nagyon káros a gyerek mentális egészségére, nem egyszer akár öngyilkosságba hajszolhatják az áldozatot. -
Online adatlopás: Az online adatlopás olyan tevékenység, amely során valaki illetéktelenül hozzáfér egy gyerek személyes adataihoz (például a nevéhez, címéhez, telefonszámához vagy banki adataihoz).
-
Káros tartalmak: Az interneten sok káros tartalom található, amelyek káros hatással lehetnek a gyerekek fejlődésére és egészségére. Ide tartoznak a pornográfia, az erőszakos játékok, a drogok és az alkohol reklámjai, valamint az étkezési zavarokat bemutató tartalmak.
-
Online függőség: Az internetes függőség egyre nagyobb problémává válik a gyerekek körében. Az állandó online jelenlét miatt a gyerekek elhanyagolhatják a személyes kapcsolatokat és elfelejtik az élet egyéb fontos aspektusait, mint például az egészséges életmód, a sport és a tanulás.
Fontos, hogy a szülők és a tanárok oktatják a gyerekeket az online biztonsággal kapcsolatos alapelvekre és felhívják a figyelmüket az internetes veszélyekre. Ezzel segíteni tudnak abban, hogy a gyerekek biztonságosan és felelősségteljesen használják az internetet.